Beképzelt önteltek – csapdák a részvénybefektetésekben
Most, amikor végre nagyon sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy minden fejlett pénzügyi kultúrájú országban, így nálunk is mindenkinek magának kell félreraknia a nyugdíjra valót, felvetődik a kérdés, hogyan kellene ezt jól csinálni? Mik a tanulságok szerte a világban?
Az ember a leghosszabb életű emlősállat, ezért nyugdíjba is hosszú, jellemzően 40 évnyi munka után megyünk. És ennek megfelelően ilyen távban az értékpapír alapú befektetések ajánlottak. Erről többször is írtam, de most a befektetési portfolió ezen részét világítom meg ismételten.
Először érdemes megnézni, mit tanulhatunk a legfejlettebb országoktól ezen a téren. Talán a legizgalmasabb elemzések az utóbbi időben Terrance Odean, a kaliforniai Berkley egyetem professzorának tollából születek. Az ő cikkei alapján szeretnék pár dolgot megmutatni.
Az USA és más pénzügyileg fejlett országok befektetőinek vizsgálatából furcsa dolgok derültek ki. Ott is, mint nálunk, vannak akik maguk tőzsdéznek, és vannak akik befektetési alapokba, vagy a nálunk is jól ismert Unit Linked biztosításaihoz hasonlókba fektetik a pénzüket. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a direkt tőzsdézők lényegesen rosszabb eredményeket értek el, mint akik profikra bízták a pénzüket.
A saját tapasztalataim megerősítik ezt. Sokáig szinte felmérésszerűen mindenkit megkérdeztem, hogy voltak-e direkt tőzsdei befektetései és milyen eredménnyel. A meglepő dolog az volt, hogy azok közül, akik kereskedtek (saját maguknak) részvényekkel, 20-ból 19-en(!) veszteséggel szálltak ki. Pedig akárhogy nézem, azért a magyar tőzsde az elmúlt két évtizedben egy igen komoly sikertörténet volt.
Mi az oka ennek? Mit mondanak az amerikai kutatók? A felmérések szerint a sikertelenség legfőbb oka a túlzott önbizalom. Mindenki úgy érzi, hogy ő tudja a tutit. (Például egy legutóbbi felmérés szerint a megkérdezett diákok több mint fele állította, hogy az osztály legjobban tanuló egynegyedébe tartozik…)
Ennek aztán az a következménye, hogy a befektetéseiket túl kevés helyre rakják (magyarul szaknyelven: nem diverzifikálnak eléggé) és emiatt, ha valami megborul, akkor nagyon komoly a veszteség. Ez az oka annak, hogy a pénzek nagy részére mindig a direkt részvények helyett a befektetési alapokat ajánljuk. Egyszerűen képtelenség annyi felé szétszedni normális költségek mellett a pénzt, hogy elég hozam és elég biztonság is legyen.
Hasonlóan ez az oka annak is, hogy nagyon sokan olyan pénzt is részvénybe fektetnek, amit csak rövidtávra akarnak nélkülözni. Ilyen például a gyerek jövő évi esküvőjére szánt pénz, vagy az őszre tervezett lakásfelújítás ára. Ilyen távra még a legtutibb tőzsdei tipp mellett is nagyon kockázatos a részvény befektetés. Ezért minden alkalommal a pénzügyi tanácsadást pénzügyi életterv készítésével kezdjük. A legfontosabb kérdés ilyenkor: mit és mikorra akarunk elérni. Minden időtartamhoz megvan a legjobban megfelelő befektetési típus. Öt éven belül részvényekbe, de még részvény alapú befektetési alapokba is kockázatos berakni a pénzünket.
Az elbizakodottság következő jele, hogy túl sokat rakunk részvényekbe. Például, minden tartalékunkat. És ha aztán hirtelen pénz kell valamire (elromlik a mosógép, ellopják az autónk), és pechünkre éppen akkor nem áll valami fényesen a tőzsde, akkor nagyon drága dolog lesz kényszerből mégis kivenni a pénzünk. Ezért nagyon fontos, hogy mindig legyen rövid távra is tartalékunk és ez ne részvényekben, hanem valami stabil és könnyen elérhető formában, például állampapírokban vagy pénzpiaci alapokban, esetleg bankbetétben.
Csak megjegyzésként jegyzem meg, hogy a vizsgálatok szerint a nők 1-2%-kal jobb hozamot érnek el befektetőként, mint a férfiak. Ennek oka, hogy ők kevésbé önteltek, és nem esik nehezükre tanácsot kérni. (Engem csőd-közeli helyzetbe került családoknál mindig a feleség keresett meg…)
A kutatások másik meglepő eredménye, hogy azok, akik ritkán foglalkoznak a befektetéseikkel (5 évente) átlagosan 30%-al nagyobb hozamot érnek el, mint akik hetente változtatnak a befektetéseiken. Hát ez tényleg meglepő, pedig a közmondás azt mondja, hogy a jó gazda szeme hizlalja a jószágot. Akkor miért? Mégse?
Az elemzők azt emelik ki, hogy a folyamatos rövidtávú foglalkozás mellett a tulajdonos átélheti a részvények rengeteg fel-le száguldását és elkezd félni. Túl kockázatosnak látja az ilyen befektetéseket – ezért elkezd biztonságosabb és ezért hosszútávon nem olyan jól teljesítő más befektetésekbe csoportosítani.
Én ehhez még azt tenném hozzá, hogy a kisbefektető a rövid távon a sajtóból, hírekből tájékozódik. Azt pedig tudnia kell, hogy ezek a hírek nagyon gyakran a nagybefektetők által manipuláltak. Pontosan azért nyilvánosak, hogy ez alapján döntsenek sokan – rosszul. (Rendkívül érdekes és tanulságos, hogy mi történt 2009 március 8.-a, a válság mélypontja környékén. Ugyanis végigolvasva az archív sajtó anyagokat elképesztő, hogy mi minden jelent meg ezen a napon, hogyan próbáltak valami egészen irreális rémvilágot felfesteni, hátha lesz valaki, aki hajlandó ennyire irreálisan alacsony áron is megszabadulni a befektetéseitől.)
És ha már az üldözési mániánál tartunk: a gyakran befektetéseket cserélgető ügyfél minden tőzsdei bróker szíve csücske, hiszen minden tranzakció után ő fog ebből jutalékot kapni. (Ezért van az, hogy ha nagy pénzzel kezdünk tőzsdézni, akkor biztos hogy nagyon gyakran fogunk telefonhívást, SMS-t kapni a brókerünktől, újabb és újabb tippekkel…) Így a gyakori portfóliócsere jutalékai könnyen elviheti a hasznunkat.
Mi mindenből a tanulság? Először is az ember ne tőzsdézzen maga. Legfeljebb csak annyi pénzzel, amennyivel a kaszinóba játszana. És érdemes szakemberek tanácsa alapján befektetési alapokban tartani a pénzét. Ha lehet még ott is többfelé. És nem gyakran ránézni a pénzre, mert akkor elbátortalanodik az ember.
Sokan a GARANCIÁKAT részesítik előnyben egy befektetésnél, csak sajnos eddig a legtöbb esetben vagy nagyon kicsi kamattal párosult, vagy igen hosszú futamidővel.
És a konstrukció kezdete után akár 4 évvel már az új ÁLOMOTTHONÁBAN ébredhet minden nap. :-)
Persze megvan a lehetősége annak is, hogy pl. bányász akar lenni, 
hanem azt a jelképes néhány százezer, vagy éppen egymillió forintos tandíjat, plusz az 50-70.000 Ft-os albérlet árát havonta és még a megélhetésre valót. Ugye érezzük, hogy ez nem is olyan egyszerű.
Vagy ennyiről le tudok mundani a GYERMEKEM jövője érdekében mint felelősen gondolkodó szülő?
Tényleg, Ön melyiket választaná?
Nem irigylem magunkat egy kicsit sem! Az elkövetkező két-három évtizedben gyilkos cunamik csapnak majd le ránk. Kezdjük azzal, hogy a magyar társadalom elöregedése nem csak a Standard & Poor’s legfrissebb jelentése szerint, hanem a valóságban is drámai hatással lesz a magyar költségvetésre, mindenekelőtt azonban mindennapjainkra.